Part 1 - Happy Birthday!

Sziasztok! Meg is hoztam az első részt! :) Mégegyszer ne haragudjatok, hogy a másikat abbahagytam de egyszerűen nem éreztem annyira jónak. Ennek ellenére remélem sokan elolvassátok az új történetemet is, és elnyeri a tetszéseteket. A történetről bővebben annyit, hogy egy születésnapi "bulin" kezdődik. (Az idézőjelet megértitek, hogyha elolvassátok) A két főszereplő lány teljesen más környezetbe fog kerülni benne, és azt hiszem, hogy ezzel sok mindent elárultam. :) Próbálok bele izgalmas részeket is tenni. Ehhez is kérek szépen sok visszajelzést, megjegyzésbe is és a csetbe is! Úgy döntöttem, hogy kicsit hosszabb időközönként fogom feltenni a részeket, hogy ne legyen összecsapva. Ez körülbelül 2-3 nap, attól függ mennyire érek rá. Mondjuk most egyébként is kezdődik a szünet, szóval ezzel nem lesz gond. :) Nem is húzom tovább az időtöket, remélem tetszeni fog a történet! Nagyon kérem, hogy írjatok véleményeket! ;) Köszönöm előre is!
Jó olvasást! Xx

Idegen hangok, színes lufik és ismeretlen emberek lengedeztek körülöttem. A konyhapultunkra támaszkodva, üveges tekintettel néztem magam elé de nem véltem felfedezni semmilyen ismerős személyt a látóteremen belül. Legalább öt perce állhattam ott, amikor cipőkopogást hallottam magam mögül. Még mielőtt odaért volna hozzám a "titokzatos'" illető, megfordultam. A legjobb barátnőmmel találtam szemben magam. Gyönyörű szőke haja lágyan a vállára omlott, a kék árnyalatban tündöklő elegáns ruhája pedig éppen hogy takarta a térdét. Nem habozott, és szokása szerint rögtön "belém kötött":
-Hihetetlen, hogy téged nem lehet megijeszteni! - méltatlankodott, és közben szélesen mosolygott.
-Meg lehet ijeszteni, de én a helyedben máskor nem 10 centiméteres magassarkúban próbálkoznék amit két kilóméterről is meg lehet hallani. - humorizáltam, ő pedig csak a szemét forgatta.
-Igazán vicces vagy...Egyébként boldog születésnapot! - ölelt át, majd egy babarózsaszín masnival átkötött csomagot nyújtott át.
-Köszönöm szépen, de...-kezdtem bele, de Bridget azonnal félbeszakított.
-Nehogy azt merd mondani, hogy nem kellett volna, mert visszaveszem! - förmedt rám, én ekkor pedig képzeletbeli cipzárt mutattam a szám elé és kibontottam a gyönyörűen átkötött ajándékot.
-Nagyon szépen köszönöm! - ugrottam a nyakába a csodálatos ezüst nyaklánccal a kezemben.
-Ugyanmár, igazán semmiség! Megérdemled. - mosolygott rám, majd eltávolodtunk egymástól. -Egyébként kik ezek az emberek? - nézett körbe.
-Őszintén fogalmam sincs. Valószínűleg anyu és apu munkatársai...De már abban sem vagyok biztos. Vannak itt annyira ismeretlen arcok, hogy már arra is gondoltam, hogy a szüleim "összeszedtek" pár lézengő embert az utcáról és behozták ide őket. - suttogtam, a barátnőm pedig hangosan felnevetett.
A szüleim éppen a csigalépcsőn jöttek le, hogy felköszöntsenek.
-Isten éltessen, kicsim! - nyomott egy puszit a homlokomra anya, majd apa is ugyanígy tett.
-Köszönöm...-villantottam halvány mosolyt.
-Mi a baj, drágám? - nézett rám aggódóan apu.
-Semmi, csak...Szóval, megtudhatnám kik ezek? - érdeklődtem, és az emberekre célozva óvatosan körbenéztem.
-Ismerősök. - mosolygott anyu.
-Az én ismerőseim, vagy a tieitek?
-Hát...Sajnálom kicsim, ne haragudj. - sajnálkoztak, én pedig megöleltem őket.
-Semmi baj. Nem haragszom, legalább Bridget-et meghívtátok. - nevettem.
A szüleim csak bólintottak, majd közölték, hogy üljünk le mert szeretnék behozni a tortát.
Leültem a barátnőm mellé, és mélyen gondolkoztam. Kissé elegánsnak tűnt nekem ez a "buli"...Vagy inkább összejövetel.  Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy mire feleszméltem már mindenki evett.
-Jól vagy? - kérdezte Bridget, miközben a fekete erdő tortát majszolta.
-Persze, csak elgondolkoztam. - válaszoltam, és én is elkezdtem enni.
Már javában tartott a "vacsora", amikor anyu kettőt tapsolt -jelezve, hogy mindenki figyeljen rá- majd felállt.
-Kis figyelmet kérek! Szeretnénk átadni az ajándékot Johnnal a lányunknak! - vigyorgott, és apát is felállította, aki már kevésbé örült ennek, hiszen megszakították az egyik kedvenc tevékenysége közben.
Feltápászkodtam, betoltam a székemet és odasétáltam a szüleimhez.
-Tudjuk, hogy mindig is modell szerettél volna lenni. - kezdett bele a mondandójába anyu ünnepélyes hangon. -És mivel immár felnőttkorú lettél, szeretnénk neked átadni ezt...-vett elő maga mögül egy igazán kicsi ajándékzacskót.
-Köszönöm, de mi ez...? - bontottam ki izgatottan, és amikor megláttam a tartalmát a szabad kezemet a szám elé kaptam.
Két repülőjegy Londonba, és egy szórólap az ottani modelliskoláról.
-Jó ég! - kiálottam el magamat, és önkénytelenül egy könnycsepp gördült le az arcomon, amely kissé elmosta a sminkemet.
-Mi ez? - állt mögém Bridget kíváncsian, és amikor meglátta a szórólapot elállt a szava. -Ez csodálatos! Mikor indulsz?
-Fogalmam sincs...De miért van kettő? - értetlenkedtem.
-Gondolom nem szeretnél egyedül menni, és már mindent megbeszéltünk a mögötted álló szőke kishölgy szüleivel. - vigyorogtak a szüleim.
-Akkor ez azt jelenti, hogy...? - nézett rám a barátnőm, én pedig befogtam a számat és sírni kezdtem...Az örömtől.
Miután felemésztettük a történteket visszaültünk az asztalhoz és folytattuk a torta elfogyasztását. A szülinapom ünneplésének körülbelül éjfélre vége is lett. Elköszöntem Bridgettől és mindenki mástól, akiket persze még azóta sem ismerek...Tisztelet a kivételnek. Célzok itt a szüleim munkatársaira, akik mindig átjönnek meglátogatni, hogy "lenyomják" a szokásos szövegüket, például a "Mekkorára nőttél!"-t és társait. Amikor az összes vendég elhagyta a házunkat, megkönnyebbülten sóhajtottam egyet az ajtónak dőlve. Ezekután leültem a nappaliban lévő bőrgarnitúrára, és körülbelül kettő perc múlva a szüleimmel találtam szemben magam.
-Lisbeth...-kezdtek bele, és kissé megrettentem. Általában akkor hívnak így amikor komoly témáról szeretnének szót ejteni. -Ígérd meg, hogy vigyázol magadra, és nem állsz szóba idegenekkel. - hadarták el a szokásos dolgokat.
-Megígérem. - mosolyogtam. -Van még valami?
-Igen, van! - szólt közbe apu. -Fiúk...-emelte az ujját magasba.
-Én mentem! - álltam fel, és kisétáltam nappaliból.
Utózajnak, csak anyu nevetését hallottam. Na, meg apu duzzogását. Kivülről fújom a szövegét. Elindultam a fürdőszoba felé, hogy kellemes zuhanyt vegyek. Lemostam az elkenődött sminkemet, és úgy döntöttem visszamegyek apuhoz, hadd mondja el szegény amit szeretett volna.
-Visszajöttél? - nézett rám szomorú szemekkel.
-Igen. Na, hadd halljam! - huppantam le mellé, neki pedig felcsillant a szeme, mintha mindig is arra várt volna, hogy elmondhassa nekem ezeket a "szabályokat".
Miközben komolyan mondta a magáét, én csak bólogattam.
-Egyébként mikor indul a repülő? - érdeklődtem.
-Egy hét múlva. - mosolygott. -De én megyek, eléggé elfáradtam. Mellesleg...Mégegyszer boldog születésnapot! - mosolygott, és elhagyta a nappalinkat.
Én csak "benyögtem" egy 'köszönöm'-öt és felálltam apu -immáron üres- helye mellől.
 Unottan felmentem az emeletre, ahol a szobám felé vettem az irányt. Leültem a babzsákfotelembe, és igen érdekes kérdések kezdtek kavarogni a fejemben...Biztosan kell nekem ez az utazás? Miért hagyom itt a szülővárosomat? Mi lesz a barátaimmal és a családommal?
Számomra távoli, megválaszolhatatlan kérdéseknek tűntek ezek, de biztosan nem véletlenül törtek elő bennem, pont most. Eljött a pillanat, amikor tényleg nem tudtam mit tegyek. A két repülőjegy ott állt az asztalomon magányosan, arra várva, hogy a reptéren leadjuk őket a jegyszedőknek. Biztosan lenne értelme elmennem, hiszen valóra válna az álmom és nem lennék egyedül sem. De valami visszahúz...Valami, ami nem enged el. Egy megállíthatatlan érzés. De úgy érzem, most döntenem kell.