Part 7 - Unknown person

Sziasztok! :) Ezer bocsánat, hogy annyira sok ideig nem hoztam részt, de mostanában nem érek rá, teljesen be vagyok táblázva. Mondjuk ez a rész sem lett annyira tartalmas és hosszú, de azért remélem tetszeni fog. Mellesleg nem is igazán történik benne semmi...A cím mondjuk elárul valamennyit. Nem is húznám tovább az időt. :))
Jó olvasást! <3 xx

Mivel a kedves barátnőm felment aludni, ezért egyedül maradtam. Úgy gondoltam inkább felmegyek a szobámba. Igaz, fényes nappal volt, de eléggé "paranoiás" vagyok ezért nem akartam egyedül lenni. Elindultam a lépcsőn, majd a szobám felé vettem az irányt. Éppen beakartam menni, mikor furcsa hangokat hallottam bentről...Úgy látszik, hogy a múltkori horrorfilmeknek most jön ki a hatása. Nagyon félős vagyok, de inkább benyitottam. Csak nem egy zombi eszi a barátnőm agyát az újdonsült szobámban. Nagy levegőt vettem, és kinyitottam az ajtót.
-Jézusom! Mit csinálsz a szobámban?? - kiáltottam fel.
-Csak keresem a cipőmet...-közölte a velem szemben álló Bridget.
-És megmondanád, hogy mégis minek kell neked cipő az alváshoz? - álltam immáron karbatett kézzel. Tudtam, hogy valamit eltitkol.
-Csak eszembe jutott, és mivel szabad a délutánom megkeresem. - érvelt, de hallottam a hangjában a bizonytalanságot és nem hittem neki.
-Aha...Melyik cipőt keresed? - kíváncsiskodtam.
-A magassarkút...Tudod, amin van egy masni. - válaszolt, és közben a szekrényeimben turkált.
-Érdekes, hogy pont most jutott eszedbe. Biztos, hogy szabad a délutánod? - makacskodtam.
-Biztos. - bólintott.
-Oké, hát akkor menjünk el vásárolni.
-Öö...Nem lehet.
-Miért is? Úgy tudom, hogy szabad a délutánod.
-Igen, de...Fáradt vagyok. - indult meg hirtelen az ajtó felé, de én utána kaptam. -Oké, talán mégsem szabad a délutánom.
-Mégis mi az amiről nem tudok, és nem akarod elmondani? Niall-el találkozol, igaz?
-Nem...-közölte, felvette a cipőt amit keresett és kiviharzott a házból.
Ki lehet az a "titokzatos" illető akiről nem tudok? Nem értettem, hiszen Bridget tudja, hogy akárkivel találkozik nekem nincs ellenemre.
Visszamentem a nappaliba, és meggyőződtem róla, hogy nincsenek agyevő zombik a házban ezért leültem tv-zni. Már fél hat volt, és Bridget még sehol. Kikapcsoltam a tv-t, és pontosan akkor csöngettek. Odasiettem a bejárati ajtóhoz, és amikor kinyitottam Niall-el találtam szemben magam.
-Szia. - mosolyogtam a szőke hajú, különösen vidám srácra. -Gyere be!
-Szia. Köszi. - lépett be az ajtón.
-Hogy-hogy "idetévedtél"? - érdeklődtem, és leültünk az ebédlőasztalhoz.
-Bridget itthon van? - kérdezte, és közben az emeletet fürkészte.
-Nem nincs. Körülbelül másfél órája ment el. Ne kérdezd hova. Furcsa volt, mert egy szót sem szólt arról hova készül, csak egyszerűen "eltűnt".
-Öö...Értem. Akkor megyek is...-mondta, és szomorúan félrehúzta a száját.
-Várj, ne menj. Nyugodtan maradhatsz...Legalább nem leszek egyedül. - mosolyogtam rá.
-Rendben, akkor itt maradok.
-Örülök.
A nap hátralévő részét végigbeszélgettük egy kis zene mellet. Niall igazán jó beszélgetőtárs. Nagyon kedves volt. Mondjuk megjegyzem; elég sokat beszélt a kajáról...
Hamar elszaladt az idő, már nyolc óra volt és mi észre sem vettük.
-Ne haragudj, de mennem kell. A fiúk úgy tudták, hogy csak beugrottam, de úgy látom nem hiányoztam nekik. - nevetett, és közben a telefonja képernyőjét nézegette.
-Semmi gond...Örülök, hogy itt voltál. - álltam fel, hogy kiengedjem.
Már fogtam volna meg a kilincset, mikor valaki kinyitotta előttem az ajtót. Olyan szívrohamot kaptam, hogy majd kiugrottam a bőrömből. Csak Bridget volt az, teljesen vizesen.
-Mielőtt bármit kérdeznél, esik kint. - kezdte.
-Értem. Niall, ugye kocsival vagy? - kérdeztem.
-Persze, nem lakunk olyan közel hozzátok. - mosolygott, elköszönt mindkettőnktől majd kiment.
A talpig vizes barátnőm felment, hogy megszárítkozzon, majd visszajött hozzám.
-Milyen volt a "vakrandi" ? - gúnyolódtam.
-Ez se nem randi volt, se nem vak...Vagymi...-ült le mellém.
-Vagyis ismerem az illetőt...Most akkor kezdjek találgatni mint egy óvodás? - viccelődtem.
-Inkább kímélj meg tőle, köszi. - zárta rövidre. -Mit keresett itt Niall?
-Nem mit, inkább kit... - mosolyogtam.
-Őszintén már azt hittem, hogy te és ő...
-Hülye vagy. - löktem meg óvatosan.
-Köszi a bókot. - nevetett fel, és én is így tettem.
-Bridget...Kivel voltál? - kérdeztem meg tőle, és őszintén a szemeibe néztem.
-Hagyjuk, nem fontos. - mondta, elindult a lépcsőn, megállt és visszanézett. -Majd elmondom, ha úgy gondolom itt az ideje..
Inkább ráhagytam. Nem értettem, hogy mi olyan életbevágó. Már kilencet ütött az óra, amikor eldöntöttem, hogy elmegyek aludni. Rendbe kellett tennem a fejemben a dolgokat, és aludni rá. Szokatlan volt, hogy a barátnőm titkol előlem valamit. Nagyon szokatlan.

Szerintetek ki lehet az ismeretlen személy? Írd meg véleménybe vagy kommentbe! ;) Meg persze szavazz is! :D Köszi! <3 xx

Part 6 - Secret place

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy tegnap nem tettem fel részt, de nem értem rá. Valószínűleg hosszabb időközönként fogom feltenni a fejezeteket, mert itt a nyár és ilyenkor én sem a gép előtt ülök! :) Viszont a lényeg, hogy itt van a hatodik rész és ahogy ígértem a fiúk is benne vannak. Nem is húzom tovább az időt, remélem tetszeni fog ez a rész is. :)

Jó olvasást! ;) xx

-Későre jár...Mennem kell, ne haragudj. - kértem elnézést, és elindultam hazafelé.
-Várj...-állított meg, én pedig hátranéztem. -Bocsi.
Nem értettem, hogy miért kért bocsánatot. Csak bólintottam, és továbbálltam. Egész London csöndes volt. Az eső is már csak cseppekben hullott...Nemsokára hazaértem. Rezzenéstelenül helyeztem a kulcsomat a zárba. Amikor kinyitottam az ajtót, azt hittem szívrohamot kapok.
-Bridget! Rám hoztad a frászt! - sóhajtottam, miközben a kezem a hevesen dobogó szívemen volt.
-Aj, nyugi. Mégis ki lenne még a házban? - nevetett. -Gyere be, és mondj el mindent! - kacsintott rám, megragadta a csuklómat és egyenesen a nappaliba húzott.
-Fáradt vagyok...-nyavajogtam, és közben unottan ültem a kanapén.
-Ugyanmár! Mindent hallanom kell...Remélem kidobtad azt a bunkó parasztot! - idegeskedett Bridget.
-Hé...Azért velem nem tett semmi rosszat. Egyébként, nem jöttem össze vele. - mondtam, és közben a padlót bámultam.
-Lisbeth...Hibának érzed azt, hogy nemet mondtál neki? Őszintén...-nézett mélyen a szemembe.
Még mindig a földet bámultam, mert nem voltam biztos az érzéseimben. Pár másodperces kihagyás után felnéztem, egyenesen a barátnőm szemeibe.
-Nem. Nem érzem hibának. - válaszoltam, ő pedig fellélegzett és megölelt.
-Rendben...-tolódott el tőlem, és köszönés nélkül felment aludni.
Én még egy gyors zuhany alá vetettem magam, majd ugyanígy tettem.
~
Nyugtalan reggelem volt. A csengő hangjára ébredtem. Kómásan sétáltam le a lépcsőn, amin sikeresen meg is botlottam. Nehezen leértem a lépcső elé, és kinyitottam az ajtót.
-Bridget mit csináltál kint ilyen korán? - érdeklődtem a velem szemben álló barátnőmmel, aki feltehetőleg kizárta magát.
-Csak...Kimentem, hogy vegyek valami ehetőt, de bezártam az ajtót a kulcsot pedig elhagytam. - mesélte el.
-Akkor mi az ami a kabátzsebed legalján csörömpöl? - mutattam az említett ruhadarabra.
-Hupsz...-szedte ki a lakáskulcsot a zsebéből, majd elnevette magát.
Én csak mosolyogva megforgattam a szemem, majd segítettem neki kicsomagolni.
-Minek vettél halat? - nézegettem a konzervet.
-Az nem hal, te butus hanem...-vette ki a kezemből. -Francba már! - idegeskedett.
-Nyugi. Ebből az a tanulság, hogy többet nem te mész bevásárolni! - nevettem, Bridget pedig halvány mosolyra húzta a száját.
Folytattuk a kipakolászást. Ami persze nálam nem tartott igazán sokáig, mert megszólalt a telefonom.
-Jake nem adja fel? - kérdezte a pulton ülő barátnőm, aki éppen egy joghurtot bontott fel magának.
Szó nélkül hagyva felvettem a telefont. Nem Jake volt. Sőt...
-Szia. - köszönt bele már tényleg ismerős hang.
-Szia. - köszöntem vissza. -Nem gondoltam, hogy tényleg felhívsz.
-Nahát, el sem tudom képzelni kinek gondoltál te eddig! - nevetett Harry. -Szóval, csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy van -e kedved eljönni velem és a srácokkal strandra?
-Persze, de van egy feltételem...-kezdtem bele.
-Állok elébe! - éreztem a hangján, hogy mosolyog.
-Csak akkor megyek ha vihetem Bridgetet. Ő a legjobb barátnőm, és nagyon kedves. Tényleg.
-Nekem nincs ellenemre, és szerintem a többieknek sem. Akkor 10-re ott vagyunk értetek. Szia. - köszönt el.
-Szia. - tettem le a telefont.
Visszanéztem a kényelmesen elhelyezkedett barátnőmre, és láttam az arcán az érdeklődést. Megvártam míg rákérdez. Nem kellett sok idő, ő sem habozott, azonnal tudni szerette volna, hogy mi van.
-Na? Nem mondassz semmit? - makacskodott.
-Nem...-húztam fel. -Csak pakolj össze. A lényeg, hogy tízre készen legyél. - vigyorogtam.
-Nem szeretem a meglepetéseket! - duzzogott.
-Engem nem versz át. - kacsintottam, és felsiettem az emeletre.
Mivel nem mondtam Bridgetnek, hogy hová megyünk ezért az ő fürdőruháját, törülközőjét és strandpapucsát is betettem. Mellesleg Londonban igen hirtelen változik az időjárás. Tegnap zuhogó eső, ma nyárias idő. Engem nem zavar, hiszen szeretem a változatosságokat.
Óriási nyaralótáskával siettem le a a földszintre.
-Fürdőruha? - nézett rám furcsán a kanapén ülő Bridget. -Igazán elmondhattad volna, hogy strandolni megyünk...
-Lehet, hogy strandolni megyünk, de nem mindegy kikkel. - kacsintottam, ebben a pillanatban pedig csöngettek. Jó az időzítés.
Odamentem a bejárati ajtóhóz, és Harryvel találtam szemben magam.
-Szia. - mosolyogtam.
-Szia. A srácok kint várnak a kocsiban. Mindenetek megvan? - kérdezte.
-Persze. - válaszoltam. -Gyere, Bridget! - kiáltottam a nappaliban várakozó barátnőmnek.
-Mi va...? - akadt meg a kérdése közepén, és azt hiszem, hogy a pupillája talán a kétszeresére nőtt. -Harry Styles?
-Igen. - nyújtott kezet Harry.
-Bridget Roberts. - vigyorgott, de tudtam, hogy teljesen maga alatt van.
Önmagamban elég jót nevettem szegény barátnőmön. Ezután a kis "jelenet" után beültünk a kocsiba, és összeismerkedtünk a fiúkkal. A kormány mögött egy barnahajú, csíkos fazonú pólót viselő srác ült, Louis. Mellette Liam, a kissé visszahúzódó, de ugyanakkor nagyon kedves természetű fiú. Mellettem Harry és Bridget ült. Mögöttünk Zayn, aki megjegyzem, hogy igazán büszke volt a kinézetére. Meg persze Niall, aki nagyon szereti a hasát, de ezzel együtt nagylelkű is...Megkínált a szendvicséből.
-És megtudhatnánk a hölgyek nevét is? - kérdezte kedvesen Louis.
-Lisbeth Campbell. - mosolyogtam.
-Birdget Roberts. - hangzott a félénk válasz.
-Ugyan már, nem eszünk meg! - nevetett Zayn. -Vagyis...Niall-ben azért ne bízz annyira.
-Haha...Igazán vicces vagy. Tudod, hogy a szépeket nem eszem meg. - mosolygott.
-Akkor értem, hogy miért nem ettél még meg...-humorizált Zayn, mi pedig csak nevettünk.
Hamarosan odaértünk a "nyitott strandhoz". Illetve azt hittem az lesz. Igazából egy gyönyörű forrásnál álltunk meg, amit egy völgy ölelt körül.
-Ez a mi kis helyünk. - mondta Liam.
-Csodálatos! - mosolygott Bridget.
-Ilyen gyönyörűt életemben nem láttam még. - ámuldoztam.
Amikor végetért a gyönyörködés közelebb mentünk.
-Tetszik igaz? - kérdezte Harry.
-Az nem kifejezés. - válaszoltam, és leterítettem egy lepedőt. -Csak ti jártok ide?
-Igen. Ez a mi kis helyünk. - idézte Liam szavait.
Levettem a nyári szerelésemet, és már csak a fürdőruha volt rajtam. A fiúk is átvették a fürdőnadrágjukat. Meg persze Bridget is.
-Jó a víz? - kérdeztem a már úszkáló Zaynt.
-Persze. Pont jó. Nem jössz be? - érdeklődött, én pedig bólintottam és felé siettem.
-Először elég hideg...-jegyeztem meg.
-Majd megszokod. - vigyorgott, és tudtam, hogy valamire készül.
Hirtelen hátulról valaki megfogta a derekam a hideg, vizes kezével és a fülembe súgta:
-Megvagy! - majd eldobott, így teljesen vizes lettem.
-Köszi! - jöttem fel a víz felszínére morcosan, és onnan néztem rá a vicceskedvű Louisra.
-Ugyan. Szeretnéd mégegyszer? - nevetett.
-Nem, köszönöm! Elég volt egyszer is. - mondtam, és kimentem a partra, hogy napozzak egy kicsit.
Lefeküdtem a törülközőre, felvettem a napszemüvegemet és úgy süttettem magam. Öt perc múlva már ott feküdt mellettem a teljesen vizes barátnőm is.
-Te is kaptál? - kuncogtam.
-Nem is keveset. Pontosan hatszor. Számoltam. - nevetett.
-Lányok! - kiáltott nekünk Niall. -Nem vagytok éhesek? - kérdezte, Bridget pedig azonnal felkapta a fejét.
-Van kaja? - rohant meg az ír barátunk felé.
Én csak egy fejrázással jeleztem a "nemleges" válaszomat, és visszafeküdtem napozni.
Körülbelül 2 óra lehetett, amikor Harry-nek megcsörrent a telefonja.
-Harry! - kiáltottam neki, hiszen a vízben volt.
-Tessék? - kérdezett vissza.
-Csörög a telefonod! - szóltam neki, mert nem szerettem volna belenyúlni a cuccaiba.
Nem kellett kétszer szólnom neki, azonnal megindult a mobilja felé, és fel is vette.
Miközben Harry telefonált, észrevettem, hogy Niall és Bridget igazán jól kijönnek egymással.
-Lisbeth. - szólalt meg Harry. -Ne haragudj, de mennünk kell. A menedzserünk hívott, hogy akadt egy kis dolgunk a stúdióban.
-Semmi gond. - mosolyogtam, és elkezdtem összepakolni a dolgaimat.
Fél háromra már a házunk előtt is voltunk.
-Köszönünk mindent! - mondtam a fiúkra nézve.
Elköszöntünk tőlük, és leültünk a nappaliba beszélgetni.
-Mondd csak...Mit gondolsz Niall-ről? - tértem a témára.
-Aranyos, és kedves srác. Sok a közös bennünk. Miért? - kérdezett vissza Bridget.
-Csak mert látom, hogy olyan jól kijöttök és én tényleg örülök ennek. Mármint, hogy boldog vagy. - mosolyogtam, és a barátnőm szemébe nézve hagyták el a számat az őszinte szavak.
-Köszönöm. De ha már itt tartunk...Harry az a bizonyos harmadik személy, aki miatt dobtad Jake-t? - fürkészett Bridget, és felidézte a hallottakat.
-Talán...-húztam halvány mosolyra a számat.
-Rendben. Nem "zaklatlak" tovább. Inkább felmegyek a szobámba, és lepihenek a fárasztó nap után.
-Háromnegyed három lesz. - világosítottam fel.
-Az alvás sosem árt. - vont vállat, és már el is tűnt.
Egyedül maradtam. Elgondolkoztam a mai napon. Azon, hogy mennyire szerencsésnek érezhetem önmagam...Azon, hogy máris szereztem olyan barátokat, akik megbecsülnek és akik nem akárkik... Azon, hogy talán megtalálhatom azt a boldogságot, amit eddig kerestem az életem során...

Part 5 - Rain

Sziasztok! Szerencsére a gépem töltője sikeresen megjavult, így itt is van az új rész. Nem lett valami hosszú, de sok fontos dolog történik benne. :) A fiúk ismételten nincsenek benne, még mindig csak Harry. A következő részbe már szeretném Őket is belefűzni, mert Harry-n kívűl még az egyik srácnak is nagy jelentősége lesz. Persze, mind az ötük fontos szereplő lesz a történetben. Mellesleg, már láthattátok, hogy a bejegyzések alatt van egyfajta 'szavazás' három lehetőséggel: tetszik, elmegy, nem tetszik. Kérlek nyomjatok rá az egyikre a véleményetek szerint! :) Meg persze a kommenteket is örömmel fogadom! ;) Előre is köszönöm! <3 Nem is húzom tovább az időtöket.

Jó olvasást! xx

-Harry...-hagyta el a számat a név.
-Akkor úgy látszik Jake száma nincs benne...De másé igen. - vigyorgott önelégülten Bridget.
Mosolyogva néztem a készülék fénylő képernyőjére. Nem hittem a szememnek. Pedig nem igazán rajongtam a srácokért, persze félreértés ne essék, hiszen nem volt velük semmi bajom.
-Most mit fogsz csinálni? - pislogott nagyokat Bridget.
-Fogalmam sincs...-válaszoltam.
-Hívd fel holnap! - vágta rá azonnal.
-Hát...Nem is tudom. Őszintén szólva nem is ismerem.
-Pontosan ezért kell felhívnod. Hogy megismerd. Elvégre nem véletlenül csücsül a neve a telefonodban.
-Lehet, hogy igazad van. - ismertem be.
-Nem...Nekem biztos, hogy igazam van! - makacskodott -Azt hiszem, hogy most elmegyek aludni. Jó éjszakát!
-Úgy legyen. - mosolyogtam, és elmentem lezuhanyozni a fárasztó nap után.

~

Viszonylag nyugodtan ébredtem fel reggel, mégis aggasztott valami. Az az árván ülő név a telefonom névjegyzékében. Nem értettem, hogy miért adta meg nekem a telefonszámát egy olyan ember, aki számomra idegen, kinek láttán lányok ezre ájul el. Számomra megválaszolhatatlan, és távoli volt ez a kérdés...
-Jó reggelt Lis! - rontott be a szobámba Bridget.
-Valami olyasmi...Hány óra van? - érdeklődtem, és közben a szemeimet törölgettem.
-Fél tíz. - nézett a csuklóján pihenő fehér karórára.
Szó nélkül hagyva kisétáltam a szobámból, és a fürdőszoba felé indultam. Ahogyan tükörbenéztem valahogyan nem voltam megelégedve önmagammal. Szabályosan látszott rajtam az értetlenség, és az az örökös kíváncsiság ami nem hagyott nyugodni. Felöltöztem, fogatmostam, megfésülködtem és lementem a nappaliba.
-Felhívtad már? - érdeklődött Bridget.
-Nem. -foglaltam helyet mellette a kanapén. -De nem is fogom.
-Te teljesen meghülyültél! - intézte hozzám a "kedves" szavakat. -Tudod hány lány lenne most a helyedben? Rajongók milliói esedeznének előtted, csak azért, hogy helyet cserélj velük.
-Bridget...Én nem tartozom azok közé a lányok közé, akik összepisilik magukat Harry Styles, vagy akármelyik másik híresség láttán. - álltam fel mellőle. -Hidd el, hogy lenne okom felhívni, de nem látom értelmét. Nem fogom olyasvalakire vesztegetni az időmet, akit mégcsak nem is ismerek. - meg sem várva a választ, kisétáltam London utcáira, hogy kiszellőztessem a fejemet.
A Temze partján sétálgattam, amikor megeredt az eső. Pocsékul éreztem magam. Senkinek sem kívánom ezt az érzést. Felhúztam a fejemre a pulóverem kapucniját, és úgy folytattam a céltalan utamat. Lehajtott fejjel jártam London utcáit, de valamire felkaptam a fejem. Valaki erőteljesen megfogta a vállamat, és azt hittem, hogy ott esek össze annyira megijedtem.
-Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. - mondta egy ismerős hang.
-Pedig sikerült. - fordultam az ismeretlen személy felé.
-Azt hiszem, hogy mi már láttuk egymást. Lisbeth...-intézett hozzám egy halvány mosolyt.
-Nem tévedsz. Harry...-válaszoltam hasonlóképpen.
-Ugye most nem az a terved, hogy elhagyd a telefonodat? - humorizált.
-Nem. Most az a tervem, hogy valahogyan hazajussak, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hol lehetek.
-Hazakísérjelek? - kérdezte tőlem kedves hangnemben.
-Megköszönném...-bólintottam rá.
-Hol is laksz?
-Floral St. 24. - válaszoltam, és közben a földet bámultam.
-Rendben. Annyira nem vagyunk messze. - mosolyodott el, és elővett egy esernyőt majd fölém helyezte.
-El fogsz ázni. - tiltakoztam, de úgy vettem észre, hogy nem igazán érdekli őt, ezért inkább ráhagytam. -Miért törődsz velem ennyit? - csúszott ki a számon.
-Úgy gondolom, hogy útjaink nem véletlenül keresztezték egymást. Nem véletlenül találkoztunk. - válaszolt, és a tekintetét -amelyben a teljes őszinteséget véltem felfedezni- az enyémbe fúrta.
-Értem. Én sem hiszek a véletlenekben, de megmondom őszintén, hogy te még számomra teljes mértékben ismeretlen vagy. Fogalmam sincs, hogy ki is vagy valójában.
-Ez ellen tehetünk... - intézte hozzám a sejtelmes szavakat.
-Ezzel mire célzol? - kérdeztem.
-Szeretném, ha még találkoznánk még.
-Ezt most csak azért mondod, mert találtál egy olyasvalakit aki nem sikítozik és ájul el a közeledben?
-Nem Lisbeth. Annyiban teljesen igazad van, hogy ismeretlenek vagyunk egymás számára, de én mégis úgy érzem, mintha régóta ismernénk egymást. Benned olyasvalakit találtam, aki megnyílik előttem pedig fogalma sincs, hogy ki vagyok valójában.  -idézte a szavaimat. -De szeretném ha tudnád.
-Nekem sincs ellenemre. - húztam halvány mosolyra a számat.
-Akkor megbeszéltük. - zárta le, és megérkeztünk az ismerős utcába. -Örültem, hogy ismét találkoztunk. - mosolygott, és eltűnt a ködbebújt Londonban.
-Úgyszint. - suttogtam, és besiettem a házba.
A villanyok le voltak kapcsolva az alsó szinten. Egyetlenegy villany pislákolt. Bridget szobájából jött a fény. Óvatosan bekopogtam.
-Gyere. - hangzott a válasz. -Merre jártál?
-Sétáltam...- feleltem. -Figyelj, nem szeretném eljátszani ugyanazt, amit a Jake-s ügynél, de ne haragudj. Túl kemény voltam veled, pedig mindvégig igazad volt.
-Nem haragszom rád. - ölelt át. -Mellesleg amíg nem voltál itthon valaki keresett, és közölte, hogy mindenképpen hívd fel.
-Ki?
-Jake...Ha láttad volna az arcát, mikor helyetted én nyitottam ajtót! - nevetett Bridget.
-El tudom képzelni. Megyek, visszahívom. - álltam fel az ágyról egykedvűen.
Becsuktam magam mögött a barátnőm szobájának ajtaját, és a nappali felé vettem az irányt. A vezetékes telefonban visszakerestem Jake számát és tárcsázni kezdtem. Nem kellett sok idő, hamarosan beleszólt az ismerős hang.
-Lisbeth? - hangzott a nevem kérdés formájában.
-Szia Jake. Igen, én vagyok az. Bridget mondta, hogy kerestél. - tértem a lényegre.
-Igen...Figyelj, beszélnünk kell. Kérlek találkozzunk ma este.
-Rendben. -egyeztem bele. -De most leteszem. Szia. - nem vártam meg a választ, hanem azonnal megszakítottam a vonalat.

~

Este fél hat. Már a parkban állva vártam Jake-re, aki hamarosan meg is érkezett. Szorosan magához ölelt, és nem habozott. Azonnal belekezdett a mondanivalójába:
-Lisbeth...Ne haragudj, ha hirtelen ér, de nem tudtam, hogy mikor mondjam el neked. Eddig nem hittem a "szerelem első látásra" kijelentésben, addig a pillanatig, amíg meg nem láttalak Téged. Többet érzek irántad, mint barátság...
-Igen, hidd el, észrevettem. Nem szeretnélek megbántani, de nem kölcsönös az érzés. - mondtam ki teljesen őszintén.
Jake pár másodpercig a földet bámulta, mintha olyan érdekes lenne, majd öt másodperces kihagyás után felnézett.
-Értem. Nem haragszom, csak kérlek egy dologra válaszolj. Harmadik személy van a dologban, vagy valami más?
-Még én sem tudom pontosan...Azt hiszem, hogy egy harmadik személyről lehet szó...

Part 4 - Old wounds

Sziasztok! Hát, itt is van a 4. rész! ;) Ebbe már beletettem az egyik One Direction-ös fiút. :) Mellesleg ebben a részben ki fog derülni egy pár dolog Bridgetről és a múltjáról. Elég jelentős, hiszen kapcsolódik az egyik szereplőhöz is. Örülök, hogy sokatoknak tetszik a történet, mert így tényleg van értelme folytatni. :) Nem is húznám tovább az időtöket, remélem, hogy ez a rész is elnyeri majd a tetszéseteket és tovább olvassátok a történetet! :)
Jó olvasást! :) xx

Komótosan keltem ki az ágyból. Még rendesen el voltam fáradva a tegnapi hosszú pakolás után. Lassú léptekkel indultam meg a fürdőszoba felé. Lezuhanyoztam, megmostam a fogam, megfésülködtem és leheletnyi sminket varázsoltam az arcomra. Felvettem egy egyszerű, hétköznapi szerelést. Farmer rövidnadrág, babarózsaszín top és egy hasonló színű tornacipő.
-Jó reggelt. Hova készülsz? - nézett végig rajtam az étkezőasztalnál ülő Bridget.
-Neked is...Csak találkozom valakivel. - nem mondtam ki a nevét, mert tudtam, hogy nem fog neki tetszeni.
-Jakekel, igaz? - tette fel a kérdést, és közben a földet fürkészte.
Nem válaszoltam, csak kimentem az ajtón. Éreztem, hogy Bridget utánam nézett, de nem viszonoztam. Biztos voltam benne, hogy tudja a válaszomat. Egy dolog még mindig teljesen érthetetlen volt számomra. Miért? Miért nem kedveli Jake-t?
Hamarosan odaértem a közeli parkba. Már távolról észrevettem őt. Barna haj, fehér tornacipő, fehér felső és egy szürke csőfarmer. A telefonján "ügyeskedett" valamit, de nem kellett sok idő, hogy abbahagyja a tevékenységét. Észrevett, és integetni kezdett. Bátortalanul visszaintettem, és megindultam felé.
-Szia. - húztam halvány mosolyra a számat, és helyet foglaltam mellette.
-Szia. - vigyorgott -Hova szeretnél menni?
-Nekem teljesen mindegy. Rádhagyom. - nevettem, ő pedig élt a lehetőséggel.
Elmentünk sétálni. Közelebbről is megnéztük a Temzét, és rengeteget beszélgettünk. Nem mondom, hogy rossz társaság, de tényleg van benne valami pimasz...
-Figyelj, nincs kedved még találkozni? - kérdezte.
-Még csak 2 órája vagyunk kint, de te máris a következő találkozást szervezed? - nevettem.
-Miért ne? Szívesen vagyok veled.
-Nekem sincs ellenemre, de alig ismerjük egymást. - ennél a mondatnál kicsit elbizonytalanodott.
-Arra tengernyi időnk van...-mosolygott.
Ekkor megcsörrent a telefonom. Udvariasan elnézést kértem, és arrébb álltam. Bridget hívott.
-Meddig akarsz még enyelegni? - kérdezte ideges hangon.
-Bridget, kicsit túllősz a célon, nem gondolod? Semmit nem ártott neked ez a srác, hiszen nem is ismered...-emeltem fel a hangomat, de úgy, hogy Jake ne hallja meg.
-Gondolod, mi? - csapta le a telefont.
Értetlenül bámultam magam elé, majd a zsebembe mélyesztettem a telefonomat.
-Valami baj van? - kérdezte Jake.
-Semmi...-fordultam felé. -Ne haragudj, de most haza kell mennem a holdkóros barátnőm miatt.
-Rendben. Szia! - ölelt magához.
-Szia...-suttogtam, majd eltávolodtunk egymástól.
Sebesen futottam, és nem figyeltem semmi másra. Ez elég nagy gond volt. Sikeresen nekiütköztem egy járókelőnek. Napszemüveget, és kapucnit viselt amik mögül néhány göndör hajtincs is kilátszott.
-Ne haragudj, elnézést. Nem néztem magam elé. - mondtam a földön ülve.
-Nem esett bajod? - kérdezte, s közben felém nyújtotta a kezét.
-Nem, dehogyis. Köszönöm. - álltam fel. -Ugye neked sincs semmi bajod?
-Ugyan, jól vagyok. - mosolygott. -Hogy hívnak? - kérdezte, s közben levette a fekete napszemüveget. Így már láthattam a teljes arcát, ami elég ismerős volt nekem.
-Lisbeth Campbell. -nyújtottam felé a kezem. -Téged?
-Harry Styles. - mosolygott, és mélyen a szemeimbe nézett.
-Örvendek! Figyelj, ne haragudj, de nekem most mennem kell.
-Rendben. Szia...Lisbeth. - köszönt el, visszavette a szemüveget és eltűnt.
Utoljára utánanéztem, majd továbbindultam. Mire hazaértem leszállt a köd. Sietősen léptem be a bejárati ajtón. Felmentem az emeletre, és bekopogtam Bridget szobájába.
-Gyere! - hangzott a válasz.
-Szia. - mondtam halkan. -Figyelj beszéljük meg a dolgokat...
-Rendben. Ülj le! - mutatott maga mellé, én pedig leültem.
-Figyelj, mi ez az egész dolog Jake-kel? Kérlek magyarázz el mindent, mert nekem ez kicsit homályos. - kértem meg rá, ő pedig belekezdett.
-Minden két évvel ezelőtt kezdődött. Akkor még nem jártál a sulinkba, viszont Jake igen. Osztálytársak voltunk, és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem kerültünk közel egymáshoz. Nagyon közel...Ne gondolj rosszra, nem úgy értem. Hanem, csak egyszerűen jártam vele. De máig undorral gondolok vissza azokra a hónapokra. Megcsalt a szemétje, pedig én szerettem. Aztán egy utazás miatt elment az osztályunkból. Rengeteget sírtam miatta, és most jöttem rá, hogy teljesen felesleges volt. De ne haragudj, hogy olyan bunkón viselkedtem veled, csak szerettem volna, ha elkerülöd azt, amit én átéltem. - mesélte el.
-Köszönöm. -öleltem át, és teljesen egyetértettem. -Azt hiszem, hogy ennyit erről a srácról. Egyébként megismert?
-Meg...Én is megismertem őt, de inkább nem szóltunk egymáshoz. Láttam a szemében azt a meglepődöttséget. Azt, amit akkor mutatott, mikor szakítottam vele.
-Barom...Ne törődj vele. Fogalma sincs, hogy milyen értékes lányt vesztett el akkor. - mosolyogtam. -Mellesleg ismerős neked az a név, hogy Harry Styles?
-Igen. Miért kérdezed? - csillant fel a szeme.
-Csak véletlenül belefutottam az utcán. Szó szerint. - nevettem.
-Mintha nem is te lennél! - humorizált Bridget.
A hátralévő időt végig beszélgettük, majd lementünk az étkezőbe enni.
-Figyelj, nem láttad a telefonomat? - kérdeztem.
-Nem. Nyilván nálad van a mobilod...-mondta, és közben jóízűen evett.
-Francba...Amikor elestem, kieshetett a zsebemből. - csaptam a homlokomra. -Megyek, megkeresem. - kaptam magamra egy bőrdzsekit, és elindultam vissza, arra a helyre, ahol valószínűleg hagyhattam a készüléket.

~

Óriási pechem volt. Nem találtam meg a telefonomat. Már vagy fél órája kerestem, össze-vissza járkáltam Londonban, amikor valaki megszólított:
-Lisbeth! - hallatszott a hátam mögül a hang.
-Tessék? - fordultam meg. -Harry?
-Igen, én vagyok az. - mosolygott, de már csak egy napszemüveg volt rajta. -Ezt keresed, igaz? - mutatta fel a fehér Blackberryt.
-Nagyon köszönöm, életmentő vagy! - mosolyogtam, ő pedig átadta a telefont. -Mivel hálálhatom meg?
-Ugyan, semmiség. Bocsi, de most sietek, szóval...Szia. - került ki, és továbbállt.
-Szia! - köszöntem el, ő pedig -már háttal állva- intett nekem.
Már hat óra volt, úgyhogy hazasiettem.
-Hihetetlen ez a nap! - huppantam le fáradtan a kanapéra.
-Mellesleg megtaláltad? - kérdezte Bridget, és egy fagyival a kezében leült mellém.
Én csak némán felmutattam a telefont, ő pedig kivette a kezemből.
-Mit csinálsz vele? - kérdeztem.
-Csak megnézem, hogy nincs e semmi baja. Nyugi már! - mondta.
-Nincs benne Jake száma...Hagyd már! - vettem vissza a telefonomat, és egy apró "hibát" véltem felfedezni benne.
-Mi a baj? - érdeklődött a mellettem ülő szőke barátnőm, aki feleszmélt a lefagyott arcomra...

Szerintetek mi lesz a változás? Kíváncsi vagyok a véleményetekre! ;) Írjátok meg kommentben! x

Part 3 - New friend

Sziasztok! :) Meg is hoztam a harmadik részt. Hát, lenne mit mondanom róla. Először is: Van egy új szereplőnk, de a történetből kiderül. Mindenki eldöntheti, hogy kinek szimpatikus a karakter, kinek nem. Olvassátok el, és megismeritek. Egyébként ebben a részben még nincs One Direction, de a következőbe már szeretném berakni őket. :) Végülis jelentős szereplők lesznek benne, ahogyan az újdonsült személy is. :) Viszont szeretném ha írnátok kommenteket, hogy megbizonyosodjak arról, hogy olvassátok a történetet! Köszönöm előre is, fontos lenne! :) Nem is húzom tovább az időt, remélem tetszeni fog! ;)
Jó olvasást! xx

Viszonylag kellemesen telt a reggelem annak ellenére, hogy elég korán keltem. Hét óra lehetett, amikor végre teljes egészében sikerült elhagynom a szobámat. Mire úgy igazából készen lettem mindennel, rájöttem, hogy késésben vagyok. A reptérre pedig nem árt kiérni időben, főleg ha nem akarom, hogy a repülő nélkülem induljon el. Bridget már ott toporgott az előszobában.
-Készen vagy már? - idegeskedett, és le sem vette a szemét a karórájáról.
-Igen...-botladoztam le a lépcsőn a négy bőröndömmel -Indulhatunk!
20 perc sem kellett ahhoz, hogy kiérjünk. Itt jött a számomra legnehezebb rész; a búcsúzkodás. A szüleim szorosan magukhoz öleltek.
-Vigyázz magadra...-súgta a fülembe anya.
-Ígérem, vigyázok magamra. - hagyta el a számat a halk mondat.
Egy könnycsepp lassan végig gördült az arcomon, majd a lilás árnyalatű felsőmön végezve 'meghalt'. Itt az idő. Mennem kellett. Utoljára néztem vissza, majd eltűntem a távolban.
-Rendben vagy? - kérdezte a már kevésbé érzékeny Bridget.
-Persze. - nyugtattam meg egy bíztató mosollyal.
Óvatos léptekkel szálltam fel a hamarosan induló repülőre, majd helyet foglaltunk egy kétszemélyes ülésen. A mellettem ülő barátnőm azonnal elővett egy magazint, s heves lapozgatásba kezdett.
-Egyáltalán végig szoktad olvasni? - érdeklődtem, mert 10 másodperces időközönként minden oldalt átlapozta.
-Dehogyis...Csak azt, ami érdekel. - mosolygott, mintha teljesen természetes lenne.
Kissé furcsálltam, de nem mondtam semmit csak vállat vontam. Két óra múlva már az óceán felett jártunk. Gyönyörű látvány volt. Sohasem ültem még repülőn. Az ablakon keresztül csodáltam a kilátást.
-Szép, igaz? - szólalt meg egy előttem ülő idegen hang.
-Az nem kifejezés. - mosolyogtam.
-Hogy hívnak? - fordult hátra hozzám az illető, és a szemeimbe nézett.
-Lisbeth Campbell. - mosolyogtam -Téged?
-Jake Roberts. -mutatkozott be.
-Örülök! Te is Londonba tartassz, igaz? - tettem fel a hülye kérdést gondolkodás nélkül.
-Nem...Torontonál kiugrok. - humorizált.
-Jó, tudom, hogy idióta kérdést tettem fel...-ismertem be.
-Na, ne mondd. - pimaszkodott, és gúnyosan mosolygott. -Melyik szállodában szállsz...illetve szálltok meg? - célzott a mellettem alvó Bridgetre.
-Nem szállodában fogunk lakni. A szüleim vettek egy házat.
-Értem. Egyébként miért jöttök Londonba? - érdeklődött.
-Ennyire kíváncsi vagy? - vigyorogtam -Egyébként egy helyi modelliskola miatt.
-Ez mondjuk nem véletlen...-hangzottak a kedves szavak.
A hátralévő időt végigbeszélgettem Jake-kel, a szőke barátnőm pedig teljesen nyugodtan végigaludta az utat.

~

-Bridget...Ébresztő. - ráztam meg óvatosan.
-Máris megérkeztünk? Hány óra van? - törölgette álmosan a szemeit.
-Igen. Délután öt óra. Gyere, menjünk a csomagjainkért.
-Rendben. - nyújtózott egy óriásit, majd megindultunk, hogy átvegyük a bőröndjeinket.
Hamarosan ki is értünk a repülőtérről, és megpróbáltunk taxit fogni.
-Tudod a házszámot? - érdeklődött Bridget.
-Igen. - mutattam felé egy kis cetlit, amelyen rajta volt minden fontos információ.
Már 10 perce a járdán álltunk, és kezdtük magunkat furcsán érezni.
-Hogy fogunk a házunkhoz jutni? - idegeskedtem, amikor egyszercsak egy hatalmas fekete autó állt meg előttünk.
-Elvigyelek Titeket? - érdeklődött a volán mögül újdonsült barátom Jake.
-Megköszönnénk! - mondtam, és éreztem magamon Bridget érdeklődő pillantását.
Nem értette, hogy miért ülök be egy "idegen" kocsijába.
-Majd elmagyarázom...-suttogtam, miközben bepakoltuk a bőröndjeinket a csomagtartóba.
Megmutattam Jake-nek a házszámot, ő pedig egyenesen odavitt minket.
-Köszi. - mondtam mosolyogva.
-Semmiség. Sziasztok! - köszönt el, és miután kivettük a csomagtartóból a dolgainkat sietősen elhajtott.
Elővettem a zsebemből a lakáskulcsot, és izgatottan helyeztem be a zárba. Megmondom őszintén, hogy kisebb házra számítottam. Egy óriási kert, és két emelet. Anyuék nem normálisak...Persze jó értelemben. Bevonszoltuk a csomagjainkat a bejárati ajtón.
-A szüleid komolyan vettek egy ekkora házat? - kérdezte csodálkozva Bridget.
-Igen, de még én sem fogtam fel teljesen. Szerintem kezdjünk el pakolni. - ajánlottam fel.
-Rendben. - bólintott a még mindig elámult barátnőm.
Elkezdtünk berendezkedni. Hát, nem mondom, hogy hamar készen lettünk...

~

Bridget teljesen kikészülve "dobta le" magát a hosszú nap után a kanapéra.
-Teljesen kész vagyok... -sóhajtott.
-Nekem mondod? - tettem fel a költői kérdést. -Gyönyörű ez a ház. Láttad a medencét hátul?
-A micsodát? - kérdezett vissza, de még a választ sem várta meg.
Hirtelen megtelt energiával, felállt és a hátsókert felé vette az irányt. Én csak mosolyogva ültem a kanapén, és vártam, hogy vajon mikor tér vissza az izgatott barátnőm. Nem is kellett hozzá sok idő.
-Ezt nem hiszem el. A szüleid kitettek magukért! - mondta, és láttam rajta, hogy teljesen boldog volt. -Egyébként...Mesélhetnél egy kicsit.
-Pontosan mire gondolsz? - érdeklődtem.
-Tudod te azt jól...-mosolygott gúnyosan.
-Ha Jakere gondolsz, akkor nincs mit mondanom. Amíg te kényelmesen aludtál, találtam magamnak egy beszélgetőtársat. Ez minden.
-Értem. Már megnyugodtam.
-Miért is? - kérdeztem.
-Nem túlzottan szimpatikus. - mondta őszintén.
-Nem értem mi bajod vele. Rendes srác.
-Szóval tetszik? - pimaszkodott.
-Ezt nem mondtam. - próbáltam leszállni a témáról.
-Nem mondtad, de enyhe célzást tettél.
-Nem tettem semmiféle célzást...Alig ismerem.
-Rendben-rendben. De én nem szoktam olyanokkal beszélgetni akiket alig ismerek.
-Hagyjuk már...Csak beszélgettünk. - védekeztem.
-Jó, értem. Zárjuk le. Nincs kedvem olyanokról beszélgetni, akiket "alig ismerek". - mutatta gúnyosan az idézőjelet. -Megyek is aludni. Jó éjszakát.
-Neked is...-suttogtam úgy, hogy még meghallja.
Bridget néha annyira érzéketlen tud lenni. Nem értem miért fújja fel az ilyen témákat. Inkább ráhagytam, és megindultam a fürdőszoba felé. Éppen a zuhanyzóból jöttem ki, amikor megcsörrent a vezetékes telefon.
-Igen? - szóltam bele, és eléggé furcsálltam, hogy miért hív bárki is ilyen későn.
-Szia. Jake vagyok. - mutatkozott be, és elmondhatatlanul meglepődtem.
-Szia. Honnan tudod a számomat?
-Rajta volt a papíron amit adtál. - mondta, és ekkor minden világos lett.
Arról a kis cetliről beszélt, amit odaadtam neki, hogy tudja a házszámot.
-Értem. Mit is szeretnél? - kérdeztem.
-Csak meg szeretném kérdezni, hogy nincs -e kedved eljönni holnap valahova?
-Rendben. - bólintottam rá ismét gondolkodás nélkül.
-Akkor megbeszéltük. Szia! - köszönt el, és letette a telefont.
Amikor megszakadt közöttünk a vonal akkor jöttem rá, hogy mit is mondtam neki. Fáj, de igen...Bridgetnek igaza volt.

Part 2 - Decisions

Sziasztok! :) Meg is érkezett a következő rész. Látom, hogy sokan olvassátok a történetet és valaki megjegyzést is ír hozzá. Ezt köszönöm, mert nagyon örülök, hogy tetszik. :) (Az eddig visszajelzésekből ítélve.) A mostani fejezetet eléggé unalmasnak tartom, mert nem igazán történik benne semmi izgalmas, de azért remélem meg lesztek vele elégedve. :) Azt hiszem elég emberi időben tettem fel, szóval remélem sokan elolvassátok majd. Természetesen ehhez a részhez is kérek sok-sok véleményt! ;) Köszönöm előre is! <3

Nektek pedig jó olvasást! :) xx 

Reggel az első madárcsicsergésre ébredtem, amely ezután nem hagyott tovább lustálkodni. Megkerestem a párnám alatt pihenő fehér színű Blackberry-met, és megnéztem rajta mennyi az idő...Fél nyolc. Unottan dőltem vissza az ágyamba, de nem is kellett sok idő, hogy újra felkeljek. Valaki kopogtatott az ajtómon.

-Tessék? - nyögtem be reggeli, fáradt hangon majd ásítottam egy nagyot.

Az ajtón -legnagyobb meglepődésemre- Bridget lépett be. Fekete miniszoknyát, fehér színű blúzt és fekete magassarkút viselt.

-Jó reggelt! - mosolygott életvidám arccal, és csillogó szemekkel.

-Valami olyasmi...Hogy-hogy ilyen korán felkeltél? - érdeklődtem, és nem értettem miért áll előttem teljesen elegáns öltözékben egy egyszerű szerdai napon. De aztán előtört belőlem egy érzés; valamit biztosan elfelejtettem.

-Engem nem zavar, de végülis egész nyugodtan elkéshetsz az évzáróról...-jelentette ki, miközben az egyenletesre festett, halványkék színű körmét méregette.

-Aj, kiment a fejemből! - csaptam a homlokomra, és elindultam a fürdőszoba felé. Ez az én formám.

Fél óra múlva már hasonló szerelésben, szögegyenesre vasalt hajjal és a nyakamban díszelgő ajándéknyakláncom társaságában indultunk el az ünnepségre. A hosszúnak tűnő út során csak Londonon járt az eszem, és az az egyetlenegy kérdés...Próbáltam másra figyelni, így a két kezemet magasba tettem, és egészen kiemeltem a Cabrioból. Egy pillanatra megfogott a szabadság érzése, és mindent kizártam magam körül. Nem volt külvilág. Csak én, és a sebesen száguldó szél. De nem tartott örökké, ugyanis amikor a karjaimat óvatosan visszahelyeztem az ölembe, a kérdés visszatért a fejembe. A kérdés, amire még nem adtam meg a megfelelő választ. De szerencsére ezek után nem kellett ezen sokáig rágódnom, mert hamarosan a fehérre festett, gyönyörű épület elé érkeztünk. Az iskolánk elé, ami talán nem sokáig lesz még az a hely, amit eddig második otthonomnak neveztem. Óvatos léptekkel hagytam el a kocsinkat, és barátnőmmel elindultunk a hatalmas fakapu felé, amely teljesen ki volt tárva és arra várt, hogy a még idejáró középiskolás diákok beözönljenek rajta. Pontban kilenckor el is kezdődött a ceremónia.

~

-Végre...-sóhajtott fel Bridget.

-Ennyire untad? - kérdeztem, és közben a mobiltelefonomat nyomogattam.

-Ne mondd, hogy te élvezted. - kontrázott -Egyébként mit csinálsz?

-Csak szeretném felhívni aput, hogy értünk jöhet. - válaszoltam, s közben fel sem néztem a telefonból.

-Értem, de...- kezdte bizonytalanul - Figyelj, nincs kedved elmenni egy közeli kávézóba, hogy megbeszéljük a dolgainkat?

Természetesen rögtön megértettem, hogy mire gondol. Határozottan bólintottam, a nadrágzsebem legaljára mélyesztettem a készüléket és elindultunk.

Kerek 10 perc alatt meg is érkeztünk a kijelölt helyre. Rengetek finomnak tűnő édesség díszelgett a kirakatban, amit a járókelők alaposan megcsodáltak. Beléptünk az üvegajtón, és udvarias köszönés után leültünk a tőlünk legközelebbre eső asztalhoz.

-Hozhatok valamit? - lépett oda hozzánk egy magas, egyenruhát viselő, körülbelül 25 év körüli férfi.

-Csak egy cappuccinot kérek szépen. - felelte Bridget.

A pincér elegáns mozdulattal kivett egy tollat a kávébarna színű ingjének felsőzsebéből és heves írásba kezdett.

-Önnek kishölgy? - kérdezte udvariasan, immáron felém fordulva.

-Köszönöm, most nem kérnék semmit. - húztam halvány mosolyra a számat.

A férfi bólintott, és visszament a pulthoz.

-Milyen kedves volt. - néztem Bridgetre, aki szemmel láthatólag egyetértett.

-Igazad van, de nem azért jöttünk ide, hogy ezt megvitassuk. - váltott témát.

-Tudom. Figyelj...A te döntésed nem függ az enyémtől, akármennyire is így gondolod. Teljesen jogos, hogy így gondolod, hiszen együtt mennénk de...

-Értelek...Félsz ettől az utazástól, igaz? - szakított félbe.

-Ha azt mondanám, hogy nem akkor hazudnék. Igen, félek pedig tudom, hogy nincs mitől. De mégis velem van a gondolat, hogy amíg távol vagyok akármi megtörténhet itt.

-Nem szeretnélek rávenni erre Lis, de nem tőled függ sem a szüleid, sem a barátaid élete. - jelentette ki, és teljesen igaza volt.

-Ebben egyetértek, de akkor is. Valami visszahúz, és nem enged el. - mondtam ki őszintén.

-Ezt hívják kötődésnek. - mosolyodott el, s közben a kért itala is megérkezett.

A padot bámulva gondolkoztam, de sehogysem jutottam dűlőre. Még mindig ugyanazok a megválaszolatlan kérdések kavarogtak a fejemben.

-Lisbeth...A baj csak az, hogy a rengeteg gondolatod között elveszett az az egy, amit eddig igazán fontosnak tartottál. Ami most megvalósulhat. Az álmod, amire egész életedben vágytál. - ejtette ki a súllyal bíró szavakat.

A két tenyerembe temettem az arcom, és eljött a pillanat, amikor eldöntöttem és mindenre választ kaptam. Minden kivilágosodott a fejemben, mintha egy hevesen égő lámpa lenne.

Éreztem magamon Bridget szakadatlan tekintetét, de nem viszonoztam. A válaszomat várta, én pedig halkan - megtörve a csendet - végre kimondtam azt a két szót, amit hallani akart:

-Irány London...-suttogtam, és felnéztem a barátnőmre akinek felcsillant a szikra a szemében.

Némán megölelt, én pedig ösztönösen elmosolyodtam. Elhagytuk a kávézót, és már délután kettő óra lehetett amikor beléptem a házunk bejárati ajtaján.

-Lisbeth, mégis merre jártál? - kérdezte aggódóan anyu, és szorosan átölelt.

-Csak egy közeli kávézóban beszélgettem Bridgettel. - mosolyogtam, és eltolódtam anyától.

-Tudod, hogy mennyire aggódtam? - jött elő belőle az "anyatigris".

-Kérlek anya...Már tizennyolc éves vagyok. Igazán tudok magamra vigyázni. - mondtam szemrehányóan.

-Megértettem...Egyébként hogyan döntöttél az utazással kapcsolatban? - érdeklődött.

-Belegyezek. - adtam egyszavas választ, s közben az egyik szemem sírt, a másik nevetett.

-Rendben. Ennek örülök. - mondta fülig érő szájjal, és a konyha felé vette az irányt.

-Mellesleg...- szóltam utána -Mikor is indulunk?

-Pénteken.

Némán bólintottam, és felsiettem a szobámba. Két nap. Ennyi időm van hátra, hogy mindentől elbúcsúzzak.

~

Másnap reggel kissé kellemetlenül keltem. A telefonom csörgése teljesen kizökentett az alvásból. Egykedvűen nyúltam a párnál mögött bújkáló mobilomhoz, hogy megnézhessem ki küldött ilyenkor üzenetet.

" Szia!

Figyelj, nincs kedved ma elmenni vásárolni? Hiszen ez az utolsó napunk, csináljunk is valami érdekeset! Egyébként is kellenek új ruhák...Na, mit szólsz? Hamar válaszolj!

B. "

Közömbösen visszapötyögtem egy "Rendben"-t és lesétáltam a nappaliba, ahol a szüleimet találtam.

-Jó reggelt! - igazgattam a még kócos, össze-vissza álló hajamat.

-Neked is! - fordult felém másodperc pontossággal anyu és apu.

A rövid szóváltás után a konyha felé indultam, hogy reggelit készítsek magamnak. Körülbelül 1 óra magasságában csöngettek.

-Kinyitom! - siettem a bejárati ajtónk fel, immár teljesen készen. -Szia Bridget!

-Szia Lis! - ölelt át, én pedig viszonoztam a gesztust.

Elköszöntem a szüleimtől, és elindultunk a bevásárlóközpontba.

~

A kirakatban lévő impozáns ruhák azonnal megütötték a szememet.

-Minek neked ruha? - kíváncsiskodott a mellettem álló barátnőm.

-Mert nyáron nem hosszú farmerben szeretnék járkálni, ha nem haragszol...-vigyorogtam, és beléptünk a kiszemelt üzletbe.

A szemem megakadt egy gyönyörű miniruhán, amely fehér színben díszelgett. Nyárias stílusú volt, ígyhát nem is kellett visszafognia senkinek. Azonnal megvettem, de Bridget sem válogatott. Az utolsó napom igazán jól telt Bridgevilleben.

~

Este hat órára értem haza. A nap fénye már egyre narancssárgábban világította be a szobámat csodálatos fényével. Utoljára szemlélhettem meg az itteni naplementét. Széles mosollyal az arcomon tértem el aludni, mert az érzés ami eddig legyengített, végleg eltűnt.

Part 1 - Happy Birthday!

Sziasztok! Meg is hoztam az első részt! :) Mégegyszer ne haragudjatok, hogy a másikat abbahagytam de egyszerűen nem éreztem annyira jónak. Ennek ellenére remélem sokan elolvassátok az új történetemet is, és elnyeri a tetszéseteket. A történetről bővebben annyit, hogy egy születésnapi "bulin" kezdődik. (Az idézőjelet megértitek, hogyha elolvassátok) A két főszereplő lány teljesen más környezetbe fog kerülni benne, és azt hiszem, hogy ezzel sok mindent elárultam. :) Próbálok bele izgalmas részeket is tenni. Ehhez is kérek szépen sok visszajelzést, megjegyzésbe is és a csetbe is! Úgy döntöttem, hogy kicsit hosszabb időközönként fogom feltenni a részeket, hogy ne legyen összecsapva. Ez körülbelül 2-3 nap, attól függ mennyire érek rá. Mondjuk most egyébként is kezdődik a szünet, szóval ezzel nem lesz gond. :) Nem is húzom tovább az időtöket, remélem tetszeni fog a történet! Nagyon kérem, hogy írjatok véleményeket! ;) Köszönöm előre is!
Jó olvasást! Xx

Idegen hangok, színes lufik és ismeretlen emberek lengedeztek körülöttem. A konyhapultunkra támaszkodva, üveges tekintettel néztem magam elé de nem véltem felfedezni semmilyen ismerős személyt a látóteremen belül. Legalább öt perce állhattam ott, amikor cipőkopogást hallottam magam mögül. Még mielőtt odaért volna hozzám a "titokzatos'" illető, megfordultam. A legjobb barátnőmmel találtam szemben magam. Gyönyörű szőke haja lágyan a vállára omlott, a kék árnyalatban tündöklő elegáns ruhája pedig éppen hogy takarta a térdét. Nem habozott, és szokása szerint rögtön "belém kötött":
-Hihetetlen, hogy téged nem lehet megijeszteni! - méltatlankodott, és közben szélesen mosolygott.
-Meg lehet ijeszteni, de én a helyedben máskor nem 10 centiméteres magassarkúban próbálkoznék amit két kilóméterről is meg lehet hallani. - humorizáltam, ő pedig csak a szemét forgatta.
-Igazán vicces vagy...Egyébként boldog születésnapot! - ölelt át, majd egy babarózsaszín masnival átkötött csomagot nyújtott át.
-Köszönöm szépen, de...-kezdtem bele, de Bridget azonnal félbeszakított.
-Nehogy azt merd mondani, hogy nem kellett volna, mert visszaveszem! - förmedt rám, én ekkor pedig képzeletbeli cipzárt mutattam a szám elé és kibontottam a gyönyörűen átkötött ajándékot.
-Nagyon szépen köszönöm! - ugrottam a nyakába a csodálatos ezüst nyaklánccal a kezemben.
-Ugyanmár, igazán semmiség! Megérdemled. - mosolygott rám, majd eltávolodtunk egymástól. -Egyébként kik ezek az emberek? - nézett körbe.
-Őszintén fogalmam sincs. Valószínűleg anyu és apu munkatársai...De már abban sem vagyok biztos. Vannak itt annyira ismeretlen arcok, hogy már arra is gondoltam, hogy a szüleim "összeszedtek" pár lézengő embert az utcáról és behozták ide őket. - suttogtam, a barátnőm pedig hangosan felnevetett.
A szüleim éppen a csigalépcsőn jöttek le, hogy felköszöntsenek.
-Isten éltessen, kicsim! - nyomott egy puszit a homlokomra anya, majd apa is ugyanígy tett.
-Köszönöm...-villantottam halvány mosolyt.
-Mi a baj, drágám? - nézett rám aggódóan apu.
-Semmi, csak...Szóval, megtudhatnám kik ezek? - érdeklődtem, és az emberekre célozva óvatosan körbenéztem.
-Ismerősök. - mosolygott anyu.
-Az én ismerőseim, vagy a tieitek?
-Hát...Sajnálom kicsim, ne haragudj. - sajnálkoztak, én pedig megöleltem őket.
-Semmi baj. Nem haragszom, legalább Bridget-et meghívtátok. - nevettem.
A szüleim csak bólintottak, majd közölték, hogy üljünk le mert szeretnék behozni a tortát.
Leültem a barátnőm mellé, és mélyen gondolkoztam. Kissé elegánsnak tűnt nekem ez a "buli"...Vagy inkább összejövetel.  Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy mire feleszméltem már mindenki evett.
-Jól vagy? - kérdezte Bridget, miközben a fekete erdő tortát majszolta.
-Persze, csak elgondolkoztam. - válaszoltam, és én is elkezdtem enni.
Már javában tartott a "vacsora", amikor anyu kettőt tapsolt -jelezve, hogy mindenki figyeljen rá- majd felállt.
-Kis figyelmet kérek! Szeretnénk átadni az ajándékot Johnnal a lányunknak! - vigyorgott, és apát is felállította, aki már kevésbé örült ennek, hiszen megszakították az egyik kedvenc tevékenysége közben.
Feltápászkodtam, betoltam a székemet és odasétáltam a szüleimhez.
-Tudjuk, hogy mindig is modell szerettél volna lenni. - kezdett bele a mondandójába anyu ünnepélyes hangon. -És mivel immár felnőttkorú lettél, szeretnénk neked átadni ezt...-vett elő maga mögül egy igazán kicsi ajándékzacskót.
-Köszönöm, de mi ez...? - bontottam ki izgatottan, és amikor megláttam a tartalmát a szabad kezemet a szám elé kaptam.
Két repülőjegy Londonba, és egy szórólap az ottani modelliskoláról.
-Jó ég! - kiálottam el magamat, és önkénytelenül egy könnycsepp gördült le az arcomon, amely kissé elmosta a sminkemet.
-Mi ez? - állt mögém Bridget kíváncsian, és amikor meglátta a szórólapot elállt a szava. -Ez csodálatos! Mikor indulsz?
-Fogalmam sincs...De miért van kettő? - értetlenkedtem.
-Gondolom nem szeretnél egyedül menni, és már mindent megbeszéltünk a mögötted álló szőke kishölgy szüleivel. - vigyorogtak a szüleim.
-Akkor ez azt jelenti, hogy...? - nézett rám a barátnőm, én pedig befogtam a számat és sírni kezdtem...Az örömtől.
Miután felemésztettük a történteket visszaültünk az asztalhoz és folytattuk a torta elfogyasztását. A szülinapom ünneplésének körülbelül éjfélre vége is lett. Elköszöntem Bridgettől és mindenki mástól, akiket persze még azóta sem ismerek...Tisztelet a kivételnek. Célzok itt a szüleim munkatársaira, akik mindig átjönnek meglátogatni, hogy "lenyomják" a szokásos szövegüket, például a "Mekkorára nőttél!"-t és társait. Amikor az összes vendég elhagyta a házunkat, megkönnyebbülten sóhajtottam egyet az ajtónak dőlve. Ezekután leültem a nappaliban lévő bőrgarnitúrára, és körülbelül kettő perc múlva a szüleimmel találtam szemben magam.
-Lisbeth...-kezdtek bele, és kissé megrettentem. Általában akkor hívnak így amikor komoly témáról szeretnének szót ejteni. -Ígérd meg, hogy vigyázol magadra, és nem állsz szóba idegenekkel. - hadarták el a szokásos dolgokat.
-Megígérem. - mosolyogtam. -Van még valami?
-Igen, van! - szólt közbe apu. -Fiúk...-emelte az ujját magasba.
-Én mentem! - álltam fel, és kisétáltam nappaliból.
Utózajnak, csak anyu nevetését hallottam. Na, meg apu duzzogását. Kivülről fújom a szövegét. Elindultam a fürdőszoba felé, hogy kellemes zuhanyt vegyek. Lemostam az elkenődött sminkemet, és úgy döntöttem visszamegyek apuhoz, hadd mondja el szegény amit szeretett volna.
-Visszajöttél? - nézett rám szomorú szemekkel.
-Igen. Na, hadd halljam! - huppantam le mellé, neki pedig felcsillant a szeme, mintha mindig is arra várt volna, hogy elmondhassa nekem ezeket a "szabályokat".
Miközben komolyan mondta a magáét, én csak bólogattam.
-Egyébként mikor indul a repülő? - érdeklődtem.
-Egy hét múlva. - mosolygott. -De én megyek, eléggé elfáradtam. Mellesleg...Mégegyszer boldog születésnapot! - mosolygott, és elhagyta a nappalinkat.
Én csak "benyögtem" egy 'köszönöm'-öt és felálltam apu -immáron üres- helye mellől.
 Unottan felmentem az emeletre, ahol a szobám felé vettem az irányt. Leültem a babzsákfotelembe, és igen érdekes kérdések kezdtek kavarogni a fejemben...Biztosan kell nekem ez az utazás? Miért hagyom itt a szülővárosomat? Mi lesz a barátaimmal és a családommal?
Számomra távoli, megválaszolhatatlan kérdéseknek tűntek ezek, de biztosan nem véletlenül törtek elő bennem, pont most. Eljött a pillanat, amikor tényleg nem tudtam mit tegyek. A két repülőjegy ott állt az asztalomon magányosan, arra várva, hogy a reptéren leadjuk őket a jegyszedőknek. Biztosan lenne értelme elmennem, hiszen valóra válna az álmom és nem lennék egyedül sem. De valami visszahúz...Valami, ami nem enged el. Egy megállíthatatlan érzés. De úgy érzem, most döntenem kell.