Sziasztok! :) Meg is érkezett a következő rész. Látom, hogy sokan olvassátok a történetet és valaki megjegyzést is ír hozzá. Ezt köszönöm, mert nagyon örülök, hogy tetszik. :) (Az eddig visszajelzésekből ítélve.) A mostani fejezetet eléggé unalmasnak tartom, mert nem igazán történik benne semmi izgalmas, de azért remélem meg lesztek vele elégedve. :) Azt hiszem elég emberi időben tettem fel, szóval remélem sokan elolvassátok majd. Természetesen ehhez a részhez is kérek sok-sok véleményt! ;) Köszönöm előre is! <3
Nektek pedig jó olvasást! :) xx
Reggel az első madárcsicsergésre ébredtem, amely ezután nem hagyott tovább lustálkodni. Megkerestem a párnám alatt pihenő fehér színű Blackberry-met, és megnéztem rajta mennyi az idő...Fél nyolc. Unottan dőltem vissza az ágyamba, de nem is kellett sok idő, hogy újra felkeljek. Valaki kopogtatott az ajtómon.
-Tessék? - nyögtem be reggeli, fáradt hangon majd ásítottam egy nagyot.
Az ajtón -legnagyobb meglepődésemre- Bridget lépett be. Fekete miniszoknyát, fehér színű blúzt és fekete magassarkút viselt.
-Jó reggelt! - mosolygott életvidám arccal, és csillogó szemekkel.
-Valami olyasmi...Hogy-hogy ilyen korán felkeltél? - érdeklődtem, és nem értettem miért áll előttem teljesen elegáns öltözékben egy egyszerű szerdai napon. De aztán előtört belőlem egy érzés; valamit biztosan elfelejtettem.
-Engem nem zavar, de végülis egész nyugodtan elkéshetsz az évzáróról...-jelentette ki, miközben az egyenletesre festett, halványkék színű körmét méregette.
-Aj, kiment a fejemből! - csaptam a homlokomra, és elindultam a fürdőszoba felé. Ez az én formám.
Fél óra múlva már hasonló szerelésben, szögegyenesre vasalt hajjal és a nyakamban díszelgő ajándéknyakláncom társaságában indultunk el az ünnepségre. A hosszúnak tűnő út során csak Londonon járt az eszem, és az az egyetlenegy kérdés...Próbáltam másra figyelni, így a két kezemet magasba tettem, és egészen kiemeltem a Cabrioból. Egy pillanatra megfogott a szabadság érzése, és mindent kizártam magam körül. Nem volt külvilág. Csak én, és a sebesen száguldó szél. De nem tartott örökké, ugyanis amikor a karjaimat óvatosan visszahelyeztem az ölembe, a kérdés visszatért a fejembe. A kérdés, amire még nem adtam meg a megfelelő választ. De szerencsére ezek után nem kellett ezen sokáig rágódnom, mert hamarosan a fehérre festett, gyönyörű épület elé érkeztünk. Az iskolánk elé, ami talán nem sokáig lesz még az a hely, amit eddig második otthonomnak neveztem. Óvatos léptekkel hagytam el a kocsinkat, és barátnőmmel elindultunk a hatalmas fakapu felé, amely teljesen ki volt tárva és arra várt, hogy a még idejáró középiskolás diákok beözönljenek rajta. Pontban kilenckor el is kezdődött a ceremónia.
~
-Végre...-sóhajtott fel Bridget.
-Ennyire untad? - kérdeztem, és közben a mobiltelefonomat nyomogattam.
-Ne mondd, hogy te élvezted. - kontrázott -Egyébként mit csinálsz?
-Csak szeretném felhívni aput, hogy értünk jöhet. - válaszoltam, s közben fel sem néztem a telefonból.
-Értem, de...- kezdte bizonytalanul - Figyelj, nincs kedved elmenni egy közeli kávézóba, hogy megbeszéljük a dolgainkat?
Természetesen rögtön megértettem, hogy mire gondol. Határozottan bólintottam, a nadrágzsebem legaljára mélyesztettem a készüléket és elindultunk.
Kerek 10 perc alatt meg is érkeztünk a kijelölt helyre. Rengetek finomnak tűnő édesség díszelgett a kirakatban, amit a járókelők alaposan megcsodáltak. Beléptünk az üvegajtón, és udvarias köszönés után leültünk a tőlünk legközelebbre eső asztalhoz.
-Hozhatok valamit? - lépett oda hozzánk egy magas, egyenruhát viselő, körülbelül 25 év körüli férfi.
-Csak egy cappuccinot kérek szépen. - felelte Bridget.
A pincér elegáns mozdulattal kivett egy tollat a kávébarna színű ingjének felsőzsebéből és heves írásba kezdett.
-Önnek kishölgy? - kérdezte udvariasan, immáron felém fordulva.
-Köszönöm, most nem kérnék semmit. - húztam halvány mosolyra a számat.
A férfi bólintott, és visszament a pulthoz.
-Milyen kedves volt. - néztem Bridgetre, aki szemmel láthatólag egyetértett.
-Igazad van, de nem azért jöttünk ide, hogy ezt megvitassuk. - váltott témát.
-Tudom. Figyelj...A te döntésed nem függ az enyémtől, akármennyire is így gondolod. Teljesen jogos, hogy így gondolod, hiszen együtt mennénk de...
-Értelek...Félsz ettől az utazástól, igaz? - szakított félbe.
-Ha azt mondanám, hogy nem akkor hazudnék. Igen, félek pedig tudom, hogy nincs mitől. De mégis velem van a gondolat, hogy amíg távol vagyok akármi megtörténhet itt.
-Nem szeretnélek rávenni erre Lis, de nem tőled függ sem a szüleid, sem a barátaid élete. - jelentette ki, és teljesen igaza volt.
-Ebben egyetértek, de akkor is. Valami visszahúz, és nem enged el. - mondtam ki őszintén.
-Ezt hívják kötődésnek. - mosolyodott el, s közben a kért itala is megérkezett.
A padot bámulva gondolkoztam, de sehogysem jutottam dűlőre. Még mindig ugyanazok a megválaszolatlan kérdések kavarogtak a fejemben.
-Lisbeth...A baj csak az, hogy a rengeteg gondolatod között elveszett az az egy, amit eddig igazán fontosnak tartottál. Ami most megvalósulhat. Az álmod, amire egész életedben vágytál. - ejtette ki a súllyal bíró szavakat.
A két tenyerembe temettem az arcom, és eljött a pillanat, amikor eldöntöttem és mindenre választ kaptam. Minden kivilágosodott a fejemben, mintha egy hevesen égő lámpa lenne.
Éreztem magamon Bridget szakadatlan tekintetét, de nem viszonoztam. A válaszomat várta, én pedig halkan - megtörve a csendet - végre kimondtam azt a két szót, amit hallani akart:
-Irány London...-suttogtam, és felnéztem a barátnőmre akinek felcsillant a szikra a szemében.
Némán megölelt, én pedig ösztönösen elmosolyodtam. Elhagytuk a kávézót, és már délután kettő óra lehetett amikor beléptem a házunk bejárati ajtaján.
-Lisbeth, mégis merre jártál? - kérdezte aggódóan anyu, és szorosan átölelt.
-Csak egy közeli kávézóban beszélgettem Bridgettel. - mosolyogtam, és eltolódtam anyától.
-Tudod, hogy mennyire aggódtam? - jött elő belőle az "anyatigris".
-Kérlek anya...Már tizennyolc éves vagyok. Igazán tudok magamra vigyázni. - mondtam szemrehányóan.
-Megértettem...Egyébként hogyan döntöttél az utazással kapcsolatban? - érdeklődött.
-Belegyezek. - adtam egyszavas választ, s közben az egyik szemem sírt, a másik nevetett.
-Rendben. Ennek örülök. - mondta fülig érő szájjal, és a konyha felé vette az irányt.
-Mellesleg...- szóltam utána -Mikor is indulunk?
-Pénteken.
Némán bólintottam, és felsiettem a szobámba. Két nap. Ennyi időm van hátra, hogy mindentől elbúcsúzzak.
~
Másnap reggel kissé kellemetlenül keltem. A telefonom csörgése teljesen kizökentett az alvásból. Egykedvűen nyúltam a párnál mögött bújkáló mobilomhoz, hogy megnézhessem ki küldött ilyenkor üzenetet.
" Szia!
Figyelj, nincs kedved ma elmenni vásárolni? Hiszen ez az utolsó napunk, csináljunk is valami érdekeset! Egyébként is kellenek új ruhák...Na, mit szólsz? Hamar válaszolj!
B. "
Közömbösen visszapötyögtem egy "Rendben"-t és lesétáltam a nappaliba, ahol a szüleimet találtam.
-Jó reggelt! - igazgattam a még kócos, össze-vissza álló hajamat.
-Neked is! - fordult felém másodperc pontossággal anyu és apu.
A rövid szóváltás után a konyha felé indultam, hogy reggelit készítsek magamnak. Körülbelül 1 óra magasságában csöngettek.
-Kinyitom! - siettem a bejárati ajtónk fel, immár teljesen készen. -Szia Bridget!
-Szia Lis! - ölelt át, én pedig viszonoztam a gesztust.
Elköszöntem a szüleimtől, és elindultunk a bevásárlóközpontba.
~
A kirakatban lévő impozáns ruhák azonnal megütötték a szememet.
-Minek neked ruha? - kíváncsiskodott a mellettem álló barátnőm.
-Mert nyáron nem hosszú farmerben szeretnék járkálni, ha nem haragszol...-vigyorogtam, és beléptünk a kiszemelt üzletbe.
A szemem megakadt egy gyönyörű miniruhán, amely fehér színben díszelgett. Nyárias stílusú volt, ígyhát nem is kellett visszafognia senkinek. Azonnal megvettem, de Bridget sem válogatott. Az utolsó napom igazán jól telt Bridgevilleben.
~
Este hat órára értem haza. A nap fénye már egyre narancssárgábban világította be a szobámat csodálatos fényével. Utoljára szemlélhettem meg az itteni naplementét. Széles mosollyal az arcomon tértem el aludni, mert az érzés ami eddig legyengített, végleg eltűnt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése